Bemutatkozás

Utolsó módosítás: 2017. március 14.

A Reáltudományok Intézete 2010 novemberében alakult az Informatika Tanszék, a Testnevelési Tanszék és a Természettudományi Tanszék összevonásával.

 2014. június végéig formálisan léteztek még a korábbi tanszékek „intézeti" jelzővel ellátva, ezt követően megszűnt a tanszéki tagozódás.
Az egyetem szervezeti és működési rendje szerint szervezetileg a Pedagógiai Karhoz tartozunk, ám a gondozott szakok hovatartozását illetően négy egyetemi karral állunk szakmai kapcsolatban; a csecsemő- és kisgyermeknevelő, az óvodapedagógus, valamint a tanító szak a Pedagógiai Karhoz, a programtervező informatikus szak a Természettudományi Karhoz, a turizmus-vendéglátás szak a Gazdaság- és társadalomtudományi Karhoz, a szőlész-borász mérnök szak pedig az Agrártudományi és Vidékfejlesztési Karhoz köt bennünket.
Az intézet jelenleg állományban levő oktatói angol szakfordító, ábrázoló geometria, informatika, informatikus mérnök, fizika, matematika, közgazdász, pedagógia, pedagógiai értékelés és mérés, számítástechnika, illetve testnevelés szakos egyetemi végzettséggel rendelkeznek. Ennek megfelelően elsősorban az informatika, közgazdaságtan, matematika, természetismeret és testnevelés ismeretkörökhöz tartozó tantárgyakat gondozzuk, de újabban a neveléstudomány területére is elkalandozunk. Valamennyien rendelkezünk pedagógus végzettséggel is, így természetesen mi látjuk el a fenti tantárgyakhoz kapcsolódó tantárgypedagógiák oktatását, illetve bizonyos szakok szakmai gyakorlatának a szervezését is.
Bizonyos területeken - így technikából, biológiából, kémiából, fölrajzból, valamint az újonnan indított/indítandó szakokhoz (turizmus-vendéglátás, szőlész-borász mérnök, programtervező informatikus) kapcsolódó tantárgyakból – átmenetileg más szervezeti egységekhez tartozó oktatók, illetve külső óraadók segítségét kell igénybe vennünk. Természetesen törekszünk arra, hogy átgondolt és indokolt humánerő fejlesztéssel néhány év múlva saját erőből is meg tudjunk felelni ezeknek az új kihívásoknak.

 

Kapcsolat:

ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGIAI KAR
SÁROSPATAKI COMENIUS CAMPUS REÁLTUDOMÁNYOK INTÉZETE
POSTACÍM: 3950 SÁROSPATAK, EÖTVÖS ÚT 7.
TELEFON: +36-47-513-000/2857
E-mail: realintezet [kukac] uni-eszterhazy [pont] hu

 


< Vissza