Tanulmányi kiránduláson vettek részt hallgatóink

Utolsó módosítás: 2017. október 12.

2017. október 10-én Művelődéstörténet – Városunk kulturális öröksége és a Kulturális erőforrásaink órák keretében II. éves tanító szakos, II. éves óvodapedagógus szakos, illetve az I. éves turizmus vendéglátás szakos hallgatók vettek részt a hallgatók számára szervezett tanulmányi kiránduláson.

A program első állomása a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteménye és a Nagykönyvtár volt. A hallgatók megismerkedhettek a Kollégium évszázadok során összegyűlt, az oktatást és nevelést szolgáló eszköztárral. Ezt követően a Sárospataki Református Kollégium könyvállományát tekinthették meg a kiránduláson résztvevők. Ezután a hallgatók a Sárospataki Várban a Rákóczi-család történetéhez kapcsolódó történeti emlékeket tekinthették meg.
Kísérő tanárok: Bobkóné Hajas Éva mesteroktató, Dr. Kökényesi Nikoletta adjunktus.
Hír: Dr. Kökényesi Nikoletta
Fotók: Bobkóné Hajas Éva, Dr. Kökényesi Nikoletta

 

    

  

   

 

 


< Vissza